Benkő László

Viharlovasok II. - A vér törvénye
Történelmi regény a kalandozások korából

Lazi Könyvkiadó 2013, Szeged

RÉSZLET A KÖNYVBŐL: OLVASSON BELE!

Néhány év telik el a 907-es győztes háború után, amit a mai Pozsony térségében, a Duna két oldalán vívott meg a magyar törzsszövetség a frank Gyermek Lajos király és bajor szövetségese ellenében. A vesztes bármennyire is igyekszik elhallgatni a gyászos véget, s azt, hogy százezres hadukat az alig harmincötezer fős magyar könnyűlovasság megsemmisítette, a magyarok váratlan haditettének híre futótűzként terjed a Frank Birodalomtól Bizáncig.

Megnyílik a Duna-menti folyosó nyugatnak, a törzsszövetség határa a bajorok felé tolódik. Az ellenség egy része immáron belátja, hogy a magyarokkal jobb szerződni, mint ellenükre tenni. Ki hitte volna évekkel előtte, hogy a pozsonyi csata értelmi szerzőjének, Luitpold hercegnek a fia, a bajor Arnulf a magyarok földjén talál menedékre családjával? Ki gondolta volna, hogy a fiatal Arnulf herceg közeledése egyszer majd dinasztikus kapcsolatokhoz vezet a magyarok és a bajorok között, ami hosszú időkre meghatározza a korabeli politika formálódását?

Árpád nagyfejedelem és fiainak halálát követően változások mennek végbe a magyar törzsszövetségben, átrendeződnek a hatalmi viszonyok, de a tévesen „kalandozások kora”-ként említett évtizedek tovább folytatódnak. A magyarokat katonapolitikai szerződések kötik Berengár lombard uralkodóhoz és Arnulfhoz, miközben a Kárpát-medencében elfoglalt pozíció megerősítésén ténykednek.

A magyar fegyver továbbra is kelendő nyugaton, és nincs olyan esztendő, amikor ne indulna kisebb-nagyobb kontingens csatába, portyákra vagy felderítésre. A magyar könnyűlovasok immáron az Atlanti-óceánig jutnak, s a törzsszövetség belebonyolódik a nyugati császárok és királyok közötti torzsalkodásokba.

A regény valós eseményekre, hiteles adatokra alapozva Táltosfia felnőtt gyermekein keresztül mutatja be, mi történhetett a pozsonyi csatát követő tizenöt esztendőben a magyar törzsszövetségben és a nemzetközi politikában.

A történet A táltos fia című kötet folytatása és az Aranyasszony és a Porladó szövetség előzménye.

"... ott kezdődik, ahol a Honfoglalás-trilógia véget ér..."
(ekultura.hu)

Benkő Lászlót a legtöbben történelmiregény-íróként ismerjük, hiszen annak ellenére, hogy írt már kereken húsz romantikus regényt, és kirándult egyéb műfajokba is, ebben tudott olyan szintre emelkedni, amit hiánypótlóként szokás emlegetni. Rögtön első három regényével (Táltosidők, Idegen tüzek, A megszerzett föld), vagyis a Honfoglalás-trilógiával egy rendkívül erős, hangsúlyos bemutatkozást tudhat maga mögött, majd jött a Tatárjárás-trilógia, melyben a XIII. századot ismerhetjük meg mind az ázsiai, mind a magyar oldalról. Már ez a két trilógia (együtt összesen 2690 oldal!) is elég lenne az örökkévalósághoz, ám szerzőnk – aki az egyetemen tanárként végzett, ám a hadseregből ment nyugdíjba – tavaly egy újabb sorozatot indított, amivel szintén a magyar középkort igyekszik testközelbe hozni.

A Viharlovasok ott kezdődik, ahol a Honfoglalás-trilógia véget ér, azaz a magyarok megtelepedéséről a Kárpát-medencében, illetve az ekkor kezdődő „kalandozások” koráról szól (az idézőjel indokolt, hiszen Benkő szerint cseppet sem egyszerű kalandozásokról, mint inkább pontosan átgondolt hadmozdulatokról, katonai stratégiáról volt szó). Az első regény (A táltos fia) sok szálon fut, sok szereplővel operál, és kérlelhetetlenül robog bele a legendás pozsonyi csatába, ami 907-ben zajlott, és ahol a harmincötezres magyar sereg legyőzte a mintegy százezres frank hadat – ezt akár az első honvédő háborúként is említhetjük.

A Viharlovasok második része, A vér törvénye az elkövetkező húsz évet veszi górcső alá. Főszereplőink többé-kevésbé ugyanazok, akikkel az első részben is megismerkedtünk, ahogy a „rossz” oldalon is találkozhatunk már ismert figurával. A könyv első felében Benkő László tökéletesen kibontakoztatja, amihez igazán ért, és rendkívüli részletességgel ecseteli a korabeli magyarok életét és szokásait. Persze akcióban sincs hiány, sőt, A vér törvénye mintha kicsit nagyobb fordulatra is kapcsolna az előző részhez képest: még több helyszínt, még több szereplőt, még több cselekményt, még több érdekességet kapunk, mint A táltos fiában, de csatában és hadjáratban sincs hiány. A Kárpát-medence egyes helyszínein kívül pedig megismerhetjük a X. századi Rómát, Veronát, Salzburgot, az Atlanti-óceán térségét, Elzászt, Lotaringiát, Burgundiát, végül pedig San Gallent – és ez a lista még csak nem is teljes!

Benkő László legújabb könyvén is érezni azt a két dolgot, ami a szerző történelmi regényeire oly nagyon jellemző, hogy kifejezetten szereti, élvezi, amit csinál, és hogy leírt mondatai, sorai, fejezetei mögött döbbenetes mértékű kutatómunka húzódik meg. A Honfoglalás- és a Tatárjárás-trilógiához hasonlóan tehát a Viharlovasokat is érdemes elolvasni, már csak azért is, hogy hiteles képet kapjunk őseink életéről és tetteiről, valamint megismerjük történelmünk egy-egy szeletét. Hiszen ahogy A vér törvényében is olvasható: „akinek a gondolataiból kiveszik az ősök cselekedete, vagy a hamis beszédet igaznak gondolván indul a maga pallérozatlan feje után, elébb-utóbb gyökértelen fává silányul, s korhad egyre, míg végül maga is eltűnik nyomtalanul, mert az idő nem válogat.

Bíró Szabolcs
2013. augusztus 9.

http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2013-08-09+09:00:00/benko-laszlo-viharlovasok-a-ver-torvenye