A logóra kattintva a Könyvmoly Antikvárium oldalára léphet!

Belépés
 
 
 
10- és 20% kedvezmény mellett 4+1 akció!
Bővebben...

Támogató


Széchenyi 2020
 
2025. May 07.

Szabó Dezső

Éjszaka Erdélyben

Lazi Könyvkiadó 2014, Szeged

Szerkesztő: Hunyadi Csaba Zsolt

RÉSZLET A KÖNYVBŐL: OLVASSON BELE!

Szabó Dezsőről leginkább a vaskos, korszakot átfogó regények, a mindenre kiterjedő, alapos társadalmi elemzések jutnak eszünkbe, pedig az író a miniatúrának is nagymestere volt. Ennek bizonyítéka a kiadó vállalkozása: több kötetben közzétenni novelláinak káprázatos világát.

Az első kötet elbeszéléseinek tematikailag a gyökerek, azaz Erdély a közös nevezője, hiszen „egész életem, egész művészetem Erdély meglényegülése”. Ám a kötet egyúttal keresztmetszetét adja szerzője teljes írói és emberi világának is, hiszen a novellák alapvetően azon négy megkerülhetetlen tragédia szülöttei, melyek Szabó Dezsőt kínzóan foglalkoztatták.

Az I. világháború: akkoriban a következetesen háborúellenes Szabó Dezső a front közeli Ungváron tanárkodott. A sebesülteket, halottakat hazaszállító katonai vonatok, a gimnázium épületében rögtönzött hadikórház rettenete élete végéig elkísérte. E témakörben alapvetően egyvalamit boncolgat: lehetséges-e hűségesnek maradni az emberséghez? Trianon bekövetkezése: noha sorsszerűnek és a magyar politikai mulasztások miatt elkerülhetetlennek találja, mégis azt keresi, hogy a magyar, akin átlépett a határ, maradhat-e hűséges a nemzethez? A szenvedés egyetemessége: a korszak szörnyű társadalmi viharaiban a másik embert „szenvedésében társának” tekinti, és mindennél jobban érdekli e másikhoz való hűség fontossága. Öregedés: az agglegényként élő, gyermektelen író egyre kínzóbban ütközik bele az elkerülhetetlen vég, a rá váró nyitott sír víziójába, mely azzal szembesíti, hogy hűséges tudott-e maradni eredeti, kolozsvári önmagához mozgalmas élete elmúlt évtizedeiben?

A kötet valamennyi elbeszéléséből tehát Szabó Dezső legközpontibb etikai problémája bontakozik ki: a hűség.

Kategória: Magyar szépirodalom
Terjedelem: 368 oldal
Méret: 145 mm x 209 mm
Kötés: keménytáblás
Nyelv: magyar
ISBN: 978 963 267 229 8
Súly: 0.51 kg
Ár: 2 890 Ft 2 312 Ft

Elfogyott

Új szállítási díjak GY.I.K Súgó Jogi nyilatkozat Impresszum
© Lazi Könyvkiadó Kft. 2025