Petelei István

Búcsújárás

Lazi Könyvkiadó 2009, Szeged

Szerkesztő: Hunyadi Csaba Zsolt

Szűk mederben lefolyt, de mély és tartalmas élet jutott osztályrészéül a századforduló egyik legkiválóbb erdélyi írójának, a novella mesterének, Petelei Istvánnak. Egész életében kerülte a feltűnést, beérte az erdélyi vidéki város környezetével, elvonult dolgozószobája magányába vagy a szovátai erdőkbe. Kolozsvárott politikai lapot szerkesztett. Inkább dolgozott, mint szerepelt, de a kolozsvári művelődési mozgalmakban ott volt mindenütt, ahol munkájára szükség volt. Élete virágában azonban súlyos betegség támadta meg, ezért visszavonult Marosvásárhelyre, nyáron Szovátára, s ott írta finom művű novelláit.
A rövid próza kiváló művelője volt, a tárcanovella egyik megteremtője. A Maros mente romladozó udvarházainak belvilágát, a kurtanemesek, parasztok életét, az erdélyi kisvárosok, mezőségi falvak mindennapjait, a megszomorodottak és elesettek életének apró eseményeit rajzolgatta míves gonddal, a félresiklott sorsok és szenvedő lelkek kötötték le figyelmét elsősorban.
Emberi-írói alkatának meghatározó jegye volt a tragikumra való ráhangoltság, a sötét színek iránti fogékonyság. Akik felfigyeltek rá, a lélekrajz kimunkáltságát méltányolták novelláiban, ugyanis a nagy erdélyi előd, Kemény Zsigmond pszichológiai analízisét folytatta, az élet legbensőbb titkaira, a lelki összetörtség halk rezdüléseire figyelt. Novellisztikájának éppen ez a legelévülhetetlenebb értéke: az egyéni és szociális tragédiák leheletfinomságú lélektani elemzése.
Irodalomtörténetünk a legjelesebb elbeszélők között jelölte ki helyét novellairodalmunkban, s e kötet remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy ez ne csak az irodalomtörténetben éljen így, hanem az irodalmi köztudatban is.

Ajánló

Százegynéhány esztendős novelláktól akár archaikusságra, elavultságra is számíthatna az ember. Különösen, ha a fővárostól távoli Erdélyből származnak a szóban forgó művek. Más kor, más életviszonyok, más a kultúra is kicsit. Petelei István írásai mégis ugyanúgy érvényesek és értékesek ma is.

A gondosan kidolgozott, többnyire rövid mondatok nem engedik, hogy elkalandozzon a figyelem. Néhány jellegzetes szóval, pár ecsetvonással felvitt jellemzésekkel és leírásokkal teremtődik meg a helyi színezet, a couleur locale.

Különösen jól megfigyelhető ez a „Mezőségi út” című tárcanovellában, melyben a tárgyilagosság és a tömörség mellett feltűnik még a szegénység és a lepusztultság iránti érzékenység, egyfajta, szinte már szenvtelen, a felszín mögött mégis beleérző attitűd, amely az újságírás és a szépirodalom közös erényeit hordozza magában.

Ám az elbeszélések sem elsősorban történetek, sokkal inkább életképek, egy-egy hangulat megfestései, s nem kevés szempontból hasonlítanak egy amerikai kortárs, Mark Twain írásművészetére. Ám míg Mark Twain iróniával és humorral oldotta fel az élet igazságtalanságainak fájdalmát, addig Petelei a pszichoanalízissel rokon eszközökkel hatol a sötétség mélyére.

Novellái többsége megalázott, megtört, meg nem bocsátó emberek lelkének gyötrelmes rezdülései. Lényegében mindvégig a komor tónusok dominálnak a művekben, és a földi kínokat és viszontagságokat legfeljebb a túlvilági bűnbocsánat esetleges ígérete ellentételezi. De mint „A nagyapó” Istent és hazát tagadó, szocialista unokafigurája előrevetíti, talán még ez a lehetőség is elveszett.

Régi, mégsem ósdi; helyhez kötődő, mégis egyetemes: Petelei István novelláit leginkább így jellemezhetnénk. A Búcsújárás című kötetbe beválogatott kisprózák pedig átfogó képet nyújtanak egy el nem hanyagolható életműről.

A könyvben szereplő írások:

Őszi éjszaka

A jutalom

A pehely a szél ellen

A préda

Feltámadás

A vén nemes

Nehéz éjszaka

Mezőségi út

Éjjel a malomban

A szép Katica

A tarvásári búcsú

Búcsújárás

Az ördög

A Lengyel Zsuzsi sorsa

Máli

Az alku

Alkonyat

A fal

Árva Lotti

Jer, édes, a karomba

Az óra

Lobbanás az alkonyatban

Két levél

Téli reggel

Emlékek

A nagyapó

Galamb Zoltán

2009. szeptember 10.

http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2009-09-10/petelei-istvan-bucsujaras