Fekete István, ifj.

Amerika ez is

Lazi Könyvkiadó 2006, Szeged

Ifj. Fekete István, Fekete István író fia a forradalomban való szerepe miatt 1956 decemberében hagyta el az országot. 1957-től 1963-ig Kanadában, 1963 óta pedig az USA-ban, Chicagóban él. Dolgozott, mint masszőr, fizikoterapeuta, sportklub-igazgató, üzleti közíró a milliós példányszámú Chicago Tribune c.napilapnál, s közben három diplomát is szerzett. Később laptulajdonos-főszerkesztője volt az 1905-ben alapított magyar hetilapnak. (Chicago és Környéke).
Elbeszéléseit 1970-től európai, kanadai és amerikai magyar hetilapok közölték. 1985-óta állandó heti rovata van az emigráció legismertebb és a világ összes kontinensén olvasott Kanadai Magyarságban.
Az Amerika ez is a tizedik könyve, melyben publicisztikája javát gyűjtötte egybe. Az írások témái szerteágazóak, egyéni élete apróbb eseményeit éppúgy megörökíti, mint az Államokbeli élet furcsaságait, visszásságait, a helyi politikai csatározásokat, az amerikai magyarság életét, humoros, tragikus vagy épp csak jellemző momentumokat. A kemény tollú újságíró sokszor leleplező erejű tárcáit olvasva képet kaphatunk az USA egy szeletének hétköznapjairól, a szerző világlátásáról és talán az amerikai magyar újságírás színvonaláról is.

Ajánló

Valaki azt mondta, nem szívesen élne az apja árnyékában, hiszen akkor mindenki azt gondolhatná, hogy "ja, persze, az öreg Fekete fia". Valóban apa és fiú, de szó sincs árnyékról. Amíg Fekete István az erdélyi berkek és a vadászat szerelmese volt, fiánk más terep jutott, nem a Kárpátok havas sziklái, hanem a hamisan csillogó amerikai nagyváros mohó élete. A politika és a történelem sokszor megváltoztatja egyesek életét, és ez olykor életfogytig tartó száműzetést jelent, de a hovatartozás érzése mindig ott lebeg. A büszkeség, a haza értékei nem vesznek el, és akárhol is legyünk, a Himnusz hallatán be kell borsóznia a hátunknak. Nincs jobb ajánló, mint beleolvasni a tartalomjegyzékbe. Ha éppen ott állunk a könyvesboltban, tegyük meg. Garantálom, hogy olyan témák bukkannak elő a csattanós címekből, amelyekben el lehet merülni. Hiszen kit ne érdekelnének az ügyvédek, politikusok és milliárdosok mindennapjai, az, hogy végeredményben ők sem sebezhetetlen félistenek. Na és az is, hogy az amerikai emberek sem a "csodaországot" teremtik meg maguk körül, hiszen ők is csak emberből vannak.

Ami a legjobban tetszett, az a gondolatok, érzések, benyomások, szavak nyitottsága, az, hogy Fekete nem fél kimondani, bírálni, elítélni, leagyalágyultozni azt, aki megért arra. Néha megdöbbentő, milyen témákba mászik bele, és az, ahogyan a kényesebb részletekből ügyesen kilavírozik. Az elején írtam az apai árnyékról. Nekem egy villanásnyi időre Tamási Ábelje jutott eszembe, aki a rengeteget és Amerikát is megjárta. A rengetegről az idősebb, Amerikáról a fiatalabb Feketére asszociáltam, mert két, teljesen más világot tárnak elénk a maguk stílusában.

A végső konklúzióm - hogy Fekete könyvbeli szójárásával éljek - az, hogy egy olyan tényfeltáró irodalmat tarthatunk a kezünkben, amelyet nyugodtan be lehetne sorolni a kötelező iskolai olvasmányok közé. Miért? Azért, hogy a napjaink ifjúságának értékrendszerében végbemenő amerikanizálódás, és annak minden káros hatása, eredménye végre egy nagy pofont kapjon. A csillogás csak a kopár felszín, de a mély már nem is olyan kecsegtető.

Zatykó Zoltán, 2006. 09. 19.

http://www.kozkincs.hu/node/1791510