Vidal, Gore

A Smithson pincéi

Lazi Könyvkiadó 2002, Szeged

Fordító: Sóvágó Katalin

1939 nagypéntekjén egy kamasz matekzseni, a washingtoni Szent Albán iskola növendéke titokzatos meghívást kap a Smithson Intézetbe (Smithsonian Institution), amelynek alagsorában rohamtempóban készülnek az atombomba tervei. Az intézet munkatársai a második világháború kitörését akarják megakadályozni, a kormány viszont a háborút akarja megnyerni.
Ugyanitt valaki szórakozik a téridővel, és történetesen a hátborzongatóan tehetséges kamasz lesz a letéteményese az atommaghasadás és a negyedik dimenzió kulcsának. A föld alatti laboratóriumban Robert Oppenheimer és Los Alamos többi leendő tudósának társaságában ontja szikrázó ötleteit. Sikerül behatolnia a múltba és a jövőbe is, miközben nemcsak a történelem értelmét próbálja megfejteni, de igyekszik beavatkozni azokba a kulcsfontosságú eseményekbe is, amelyek meghatározták a XX. századot. Közben az intézet földszintjén a nyitvatartási idő után életre kelnek a múzeumi kiállítások viaszfigurái, és egy kalandvágyó Első Hölgy beavatja hősünket a nemiség rejtelmeibe.
A Smithson pincéi az amerikai regényíró legújabb alkotása, mely a vidali életmű azon vonulatába tartozik, amelyet a szerző koholmányregényeknek nevez, ugyanakkor azokkal a témákkal is foglalkozik, amelyekkel ismert történelmi regényeiben. Így még érthetőbb és természetesebb, hogy Lindbergh, Roosevelt, Einstein, Grover Cleveland és Adolf Hitler mellett Abraham Lincoln is megjelenik a színen.
A politikai felelősség és az önfeláldozás kérdései szövődnek bele a kvantumfizikáról, húrelméletről, klónozásról, az eszkimók nemi szokásairól és a különböző amerikai elnökök családi életéről szóló szatirikus, szürreális regénybe. A Smithson pincéi valódi vidali bravúr, szemtelen, szertelen, szabad szájú, nyelvöltögető komédia.

Ajánló

– Brrr – mondta a processzor.

– Ez nem volt semmi – válaszolta a képernyővédő. Azt hiszem, újra kell formattálni a merevlemezt. Valami lehetetlen elektronikus könyvet töltöttek le a modemen, de ez valami posztmodern lesz, mert Stephen King művei simán lejöttek.

– De ez valami lehetetlen file-formátumban érkezett, tömörítve. Valami Adobe, ráadásul fizetni is kell érte.

– Pedig nyomtatva is megjelent – sóhajtotta az Athlon processzor. Talán egy 3 MHz-es DDr SDRAM megbirkózna vele.

– Hol jelent meg? – kérdezte a meghajtó.

– A Lazi Bt. Kiadásában, Szegeden, 2002-ben, Sóvágó Katalin fordításában. A címe: A Smithson pincéi.

– Hol játszódik?

– Nem Princetonban, azt mondhatom. Jól mondta Schrödineger professzor Princetonról, hogy igényes ember nem tartózkodhat három hétnél hosszabb ideig olyan helyen, ahol a legjobb bor is csak másodosztályú.

– Naná. De ki írta?

– Gore Vidal.

– Pedig az eddig elég értelmes dolgokat csinált. Vegyük csak a Burr ezredes utolsó kalandját, vagy a Washington D. C.-t. A Teremtés már kisé kaotikusra sikeredett. A város és az oszlopok pedig még meg sem jelent magyarul.

– Bezzeg az Írók, gengszterek, professzorok! – sóhajtott álmodozva a Norton Commander –, azt még az is élvezte, akinek a lakásában még nincs a falba épített 10base-T hálózati aljzat.

– Igen, kétségkívül Gore Vidal az amerikai irodalom egyik legszínesebb egyénisége. Hogy jó és nagyon szellemes regényíró, azt magyarul megjelent művei is bizonyítják. Akárcsak történelmi regényeiben, esszéiben is bálványokat döntöget, legyenek azok akár a jelenkori amerikai elnökök bármelyike, vagy akármilyen hatalmasság, vagy akármelyik New York Times bestseller-lista vezetője. Gyilkos iróniájából bőven kijut csoportoknak és jelenségeknek is, például az irodalmi gengsztereknek titulált kritikusfajtának vagy a formai újításokkal bíbelődő, egymásnak és ítészeiknek nem olvasni, hanem taglalni és oktatnivalót termelő íróknak. Modora ízig-vérig amerikai: az udvariasság, a tapintat fogalmainak fittyet hány, alkalomadtán a magánélet legdiszkrétebb mozzanatait is aggály nélkül veszi tollhegyre. Stílusa csíp, vág, villog. Érzékletesen elemez folyamatokat és elevenít meg embereket, messze túllendülve állítólagos műfajain. De amerikai Vidal a szenvedélyes érdeklődésében is, amellyel az Egyesült Államok múltja, jelene és nem éppen rózsás színekben látott jövője felé fordul. Írásai épp ezért gazdag információforrások. Sok mindent megtudunk belőlük Amerikáról, amit aligha hinnénk el, ha nem egy amerikai mondja.

Vidal 1925-ben született, felmenői közt rétorománok is akadtak. West Pointban tanul, a legnevesebb amerikai tisztképző iskolában, ahol Dwight D. Eisenhovert csak Svéd Zsidó-nak becézik. Innen eredhetnek tudathasadásos szeretete a klasszikus amerikai normák iránt, illetve hagyománytörő hajlamai. Huszonhárom éves korában A város és az oszlopok c. regényével együtt vezeti az amerikai bestseller listát Truman Capote és Norman Mailer társaságában. Kísérletező regényíró a lektűr-regény és az esszé-regény közt csapong.

Új regénye (A Smithson pincéi) történetét nehéz összefoglalni.

1939 nagypéntekjén egy kamasz matekzseni (T. névre hallgat, amolyan Haulden Caulfield, csak zabhegyezés helyett többet foglalkozik Einstein professzor híres képletének hatványra emelésével és a Kripke féle lehetséges világok szemantikájával, mint az iskolai sporttal és kötelező algebrával) taxiba ül.

A washingtoni Szent Albán iskola növendéke titokzatos meghívást kap a Smithson Intézetbe, zsebében egy banki félreértés következtében szerényen meglapuló, 100 000 dollárra kiállított csekkel. Az Intézetbe való bejutás meghatározza a regény alaphangját: „Aki felfogja a Smithson Intézetet, felfogja a világmindenséget, szólt a régi washingtoni mondás, melyet informátoraink felváltva tulajdonítanak a nép ajkának vagy Joseph Alsop haditudósítónak, akinek táskaírógépe és súlyproblémái vannak.” A kamaszt fogadó kisasszony mindjárt megmutatja neki azt a termosztátot, amit egy fizikus összekapcsolt egy rádiokarbon-kormeghatározóval, mely képes a valóságban megjeleníteni a múltat, pl. Lincoln temetését (aki a regényben többször feltámad, nem is egy példányban), s T. látja, hogy a hölgy igazat mondott. Akármit nézett is, az nem volt film. Ameddig ellátott, embertömeg hömpölygött az ég alatt, amely igazi volt, és nem technicolor, mint az Elfújta a szélben.

Miközben az intézet alagsorában rohamtempóban készülnek az atombomba tervei, az intézet munkatársai a világháború kitörését akarják megakadályozni, a kormány viszont a háborút akarja megnyerni. Sikerül behatolnia múltba és jövőbe, miközben nemcsak a történelem értelmét próbálja megfejteni, de igyekszik beavatkozni azokba a sorsdöntő eseményekbe, melyek meghatározzák a XX. századot. Alighanem Vidal e paródiájában magával a teremtés fogalmával néz szembe, melyet azonos című regényében egyszer már tisztázni vélt: „Most már (T.) tisztán látta hogy semminek sincs kezdete vagy vége, nincs más, csak hőség és a hideg, a teremtés – vagy a kihunyás – örök ismétlődése, az átváltozás, a metamorfózis.

– Nincsen semmi – közölte Lamy atyával a missziós templom laboratóriumában.

– Kellett lennie, mikor Isten...

T. összeráncolta a szemöldökét, úgy egyeztek meg, hogy Lamy atya megtartja magának égisten vélekedéseit, mivel sem a tudomány, sem a józanész nem igazolhatja a semmiből születő semmi fogalmát. A valaminek a valamiből kell jönnie, és a szóban forgó mi ebben az esetben az örökkévalóság, T. elgondolásában a nyughatatlanul izgő-mozgó por határtalan felhője. Amikor először akart elmélkedni a teremtés fogalmáról, azonnal megértette, hogy az emberi agy, felépítése folytán, egyszerűen képtelen felfogni az egészet. Mivel mi elkezdődünk és abbamaradunk, a kozmosztól is elvárjuk, hogy kezdete és vége legyen. De azt is látta, miként bénítják a tulajdon okoskodását a két féltekéjű agy beépített korlátai, a tudat mániákus csüggése a kezdeteken és a végeken, holott a természet természete a változás. Ám amint azt érezte, hogy most mindjárt megragadhatja az egészet, összeomlott minden, amit látott és érzékelt. Kezdhette előröl.

– A rossz kérdéseket tesszük fel. – T. megnyomta a gombot, és lehívta a fényhúrt, amelyre gyöngyként volt ráfűzve apró bolygójuk rövid élete. – És ezért van, hogy folyton rossz választ kapunk.

– Volt egy ember, a Szűztől született... – Lamy atya nem adta fel.

T. ugyanolyan makacs és bosszús volt. – Magánál Freeman püspöknél konfirmáltam a székesegyházban, és már akkor tudtam, hogy ez a sztori nemcsak használhatatlan, de ráadásul abból a célból találták ki – csak a maga istene tudja, ki vagy mi, vagy miért –, nehogy rátaláljunk arra, amit valóban tudnunk szükséges." (Gore Vidal: A Smithson pincéi, 131 old.)

Mielőtt T. a regény végén átadná Charles Lindberg kérésére Lincoln elnök élethű mását, hogy előadhassa a gettysburgi beszédet Disneylandban, mi már valóban tudjuk, hogy a teremtés és a feltámadás volt a regény központi magva. „Nagypénteken indult a halálba, hogy húsvétkor feltámadjon, ennek a fényhúrnak az egyik alaptörténete szerint, és játékunk most azt mutatja, hogy végre itthon van, megérkezett HAZA.” (266. old.)

Vidal e műve azok közé tartozik, melyeket a szerző koholmányregényeknek nevez - állította az Intéző. A politikai felelősség kérdései szövődnek bele a kvantumfizikáról, szexualitásról, klónozásról szóló szürreális, fantasztikus regénybe. A mű gondolati bravúr, a vidali nyelv káprázatos humorában fürdő gyilkos erejű szatíra, szemtelen, szertelen, szabad szájú, nyelvöltögető komédia.

– Akkor ezt biztos Macintosh-ra írták – szögezte le a DEFRAG.

Kerekes Tamás

2006. 11. 19.

http://www.transycan.net/cafe/index.php?topgroupid=1&groupid=1&subgroupid=&contentid=3407