Maréknyi becsület Lazi Könyvkiadó 2007, Szeged Cordelia Naismith, a Bétai Expedíciós Haderő kapitánya egyenesen a Csillagközi Felderítés kötelékéből sodródik a háborúba. Amikor elindul, hogy feltérképezzen egy újonnan felfedezett, félreeső bolygót, még nem sejti, mi készül. Azonban, amikor felszíni táborukat támadás éri, nyilvánvalóvá válik, hogy a háború elkerülhetetlen. A barrayariak nem rájuk vadásztak; ők csupán rosszkor voltak rossz helyen, de ez a tény megpecsételte a sorsukat. A csekély fegyverzetű kutatóhajó halálos menekülésbe kezd a nyomában száguldó barrayari hadihajó elől, s esély sincs arra, hogy visszatérjen a bolygón rekedt kapitánynőért. Ráadásul a feladat, hogy megvigye az agresszió hírét a Béta Kolóniára, sokkal fontosabb, mint Cordelia élete.
http://www.lazikiado.hu/konyv/36/25414
Ajánló
Bizonyára velem van a baj, mivel – bevallom őszintén – nekem tetszett a regény. Márpedig az elnyert díjak alapján az emberek többnyire Robert Charles Wilson magyarul most megjelent Pörgés című regényéhez fogható sci-fi remeket vártak, és csalódással fogadták a teljesen más kategóriában induló Bujold művet. Erre nagyon nincs mit mondani, legfeljebb a Morgoth együttes tagságát tudom idézni: "Feel Sorry for the Fanatic" (Sajnálom a rajongókat). De aki kicsit kevesebb elvárással, mondhatni ifjonti kíváncsisággal lát neki az olvasásnak, az hamisítatlan űr-operettet kap, ahol a történet lényegét a cselekmény adja, míg háttérbe szorul a jellemfejlődés, illetve szóba sem kerül a technika-ember konfliktus. Hajdan volt időkre jellemző ez a megközelítés, utoljára a Phoenix könyvek idején adtak ki efféléket (C. J. Cherryh sorozata például). Szóval személy szerint különösebben nem találok kivetnivalót a könyvben, csak ne felejtsük el menet közben: létezik más felfogásban írt sci-fi is. Ha valaki még nem tudná, megfelelő mennyiségű eladott példány esetén egy sorozattal lesz dolgunk, ami gyakorlatilag a következő résszel veszi kezdetét. A címben említett Miles Vorkosigan születésére ugyanis majd csak abban kerül sor. Jelenleg szülei összeismerkedésének, rövidre szabott udvarlásuknak, és a háttérben zajló politikai, illetve háborús eseményeknek leszünk tanúi. A kategória szabályainak megfelelően (melyek úgy vélem, közismertek a Star Wars epizódokból) az ellenséges helyi élővilágtól kezdve a csúf politikusig minden nehezíti a szerelmesek dolgát, mindez nyakonlöttyintve némi hi-tech szósszal. A végeredmény könnyű, a gyorsabbak számára egy délután elfogyasztható olvasnivaló, amit ugyan nincs miért dicsérni, de különösebben szidni sincs okom. A kötetzáró utójáték pedig jóval súlyosabb hangvételű, mintsem azt az előzmények alapján bárki elvárná Lois McMaster Bujoldtól (1949. november 2.). De az is torokszorító, ahogyan játszik az érzelmekkel a 258–261. oldalon. Ígérem legközelebb a sorozattal elnyert Hugo- és Nebula-díjakról is beszélek majd.
Galgóczi Tamás 2007. június 28. |
|
Kategória: | Sci-fi, fantasy |
Terjedelem: | 280 oldal |
Méret: | 130 mm x 197 mm |
Kötés: | kartonált |
Nyelv: | magyar |
ISBN: | 978-963-9690-36-3 |
Súly: | 0.23 kg |
Ár: 1 990 Ft 1 592 Ft | |
Elfogyott |
|
|