Kós Károly

Kidőlt a kereszt

Lazi Könyvkiadó 2009, Szeged

„A napkeletről jöttem, a nagy hegyek, a zúgó fenyvesek világából, ahol még álmodnak szűk szavú emberek, kemény magyarok.”

Az impériumváltás után meginduló erdélyi magyar szellemi élet valóságos kovásza volt Kós Károly (1883–1977). Eredetileg építész, de mint festő, rajzoló, etnográfus, műtörténész, mezőgazdász és politikus is jelentős teljesít-mények sorozata fűződik a nevéhez. A Keleti Újság felszólítására 1919-től publicisztikával is foglalkozott, 1920-ban pedig megírta első kisregényét. Szavai szerint így csinált belőle 37 éves korában írót „az íróhiány és a bizonytalan egzisztencia”. Két regénye, ugyanennyi kisregénye és színjátéka, valamint egy tucat novellája látott mindössze napvilágot, ezek mindegyike maradandó irodalmi értéket képvisel.

E kötetben kisregényei és novellái kaptak helyet, melyekben a regényekhez hasonlóan szintén a történelmi érdeklődés, az erdélyi hagyományok élesztésének szándéka vezeti. Stílusa erdélyi zamatú, nyelve balladásan szaggatott, drámai. Az írásokat a mozgalmas, cselekményes, aprólékosan részletező, áradó mesélőkedv jellemzi, melyek időbeliségüket tekinteve a honfoglalás korától kezdve (Gyalu vajda) a 20. századig (Ezerkilencszáznegyvennégy) ívelnek át Erdély történelmén.

Legtöbbjükben vissza-visszatér az a motívum, miszerint a szülőföld mily erős köteléket jelenthet az egyén számára. Így vall erről a címadó Kidőlt a kereszt c. elbeszélésében: „Tudjuk, hogy itt a helyünk, itt kell maradnunk… Jövendőnk is csak, miként a múltunk is: harc, örök tusakodás, és tudjuk, hogy fogjuk állni ezt a harcot, mert hogy az az élet, a mi egy örök életünk.”