Wilde, Oscar

Dorian Gray arcképe

Lazi Könyvkiadó 2011, Szeged

Fordító: Kosztolányi Dezső

Oscar Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képé örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne.
A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült. Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik. Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos helyiségében, híven mutatja az idő és a bűn rombolását vonásain.
Ekkor úgy érzi, itt az ideje megváltoztatnia az életét. Hogy teljesen tisztára mossa magát, bűnös múltjának tanúját, a szörnyűséges képet meg akarja semmisíteni...

Ajánló

Nagy hal akadt a horogra: az angol irodalom egyik nagy klasszikusa a magyar irodalom egy másik klasszisának fordításában. Történet a szépségről és esztétikáról, a fiatalságról, a műalkotásról, a lelkiismeret torzulásáról, szerelemről és halálról.

Dorian Gray fiatal és csodaszép. A neves festőt, Basil Howardot elbűvöli ábrázata, ezért meg akarja örökíteni, hogy bűntelen arca fennmaradjon az idők végezetéig. A színen feltűnik Lord Henry Wotton is, aki meggyőzi a festő modelljét, hogy ifjonti szépsége a legfontosabb erénye. Mikor Dorian ráébred arra, hogy fiatalsága nem tart örökké, kijelenti, hogy bármit megadna, ha maga helyett arcképe öregedne. Ebben a fausti pillanatban kívánsága teljesül.

Így semmi nem áll az útjába, hogy hedonista, kicsapongó életmódot folytasson. Mindig friss és üde, ártatlan ábrázata a leggyanúsabb pletykák ellen is kitűnő pajzs, a csábítás pompás fegyvere. Beleszeret egy színésznőbe, aki egy lepukkant színházban játszik Shakespeare-t. Amikor gyenge alakítása miatt egyik éjszaka Dorian nem viszonozza a lány szerelmét, az méreggel vet véget saját életének.

Azonban a fiatalember itt még nem áll meg a lejtőn. Mikor Basil Howard értesíti a színésznő, Sybil Vane haláláról, Dorian úgy dönt, felfedi a festmény titkát Basilnak, aki értetlenül áll a kép átalakulása előtt. Ekkor Dorian hirtelen haragja lesújt: egyetlen késszúrással megöli szörnyű sorsának vélt okát. Innen már egyenes az út az ópiumbarlangokig, a teljes züllésig.

Oscar Wilde egyetlen regénye kulcsfontosságú volt az angol irodalom történetében. A viktoriánus kor nevelő-tanító célzatú művészetfelfogását támadó esztéticizmus igen jelentős visszhangot keltett. Képviselői vallották, hogy a művészet egyetlen célja s eszköze a szépség, valamint hogy a művészet nem állhat művészeten kívüli célok szolgálatában.

A mű egyben a viktoriánus társadalom felszínességének is pontos tükörképe. Egy olyan kor, melyben a legfontosabb érték a szépség, nem lehet más, csak külsőséges. Ezt támasztja alá az is, ahogy Lady Naborough megjegyzi Doriannek: „Maga arra született, hogy jó legyen – hiszen olyan jóságos arca van.” Érdekes idézet, különösen, ha Bret Easton Ellis Glamorámájának visszatérő mondatára gondolunk: „Minél jobban nézel ki, annál többet látsz be.” Hiába, a mai kor sem mentes az esztetizáló, felületes szépségimádattól.

A viktoriánus erkölccsel szemben Wilde saját életmódját is meg kívánta védeni a Dorian Gray arcképével. A regényben szereplő férfialakok szoros barátsága visszarepítette szerzőjét egy általa igencsak kedvelt korba, az antikvitásba, melyben külön hangsúlyt fektettek a különleges szépségű, fiatal férfiak iránti plátói, homoerotikus szeretetre.

Érdekességképp megjegyzem, hogy a történetnek létezik egy 1918-as magyar filmváltozata, az Élet királya címmel, amit Deéssy Alfréd rendezett, Lord Henryt pedig az az Olt Arisztid művésznéven is ismert Lugosi Béla alakítja, aki később Amerikában futott be a Drakula-filmekkel.

Az angol szépirodalom e remekművét tehát bátran ajánlom mindenkinek, akit érdekel egy, a maihoz meglepően hasonló felfogású éra kritikája, esetleg a művészettörténet; vagy pusztán szeret gyönyörködni. Csak el ne kárhozzon…

Makai Péter

2006. április 26.

http://www.ekultura.hu/mutat.php?cid=1227