Saint-Exupéry, Antoine de

Citadella

Lazi Könyvkiadó 2002, Szeged

Fordító: Pődör László

„Felismertem, hogy az ember citadellához hasonlatos. Ledönti a falait, hogy megszerezze a szabadságot, de az csak feldúlt, s a csillagoknak nyitott erődítmény marad. Akkor fölébred a szorongás... Citadella, az ember szívében foglak felépíteni."

Antoine de Saint-Exupéry (1900-1944) életműve eléggé későn vált ismertté Magyarországon. Az Éjszakai repülés ugyan már 1940-ben megjelent magyar fordításban, de A kis herceg 1947 évi első megjelenése után mégis 1966-ig kellett várni egyéb regényeire, amikor hazájában már némileg halványodóban is volt e hősi halált halt pilóta-író dicsőségének fénye, aki jó két évtizeden át szerepelt a francia szellemi élet vezetőinek sorában, többek között Camus és Sartre oldalán. Kevésbé ismert maradt azonban nálunk műveinek nem regényes része, a halála után kiadott esszék, jegyzetek és elsősorban az élete főművének szánt, de csak első fogalmazásban és befejezetlenül fönnmaradt Citadella.
A Citadella, mely egy biblikus stílusban írt óriási parabola, nem eleve kész, határozott terv alapján született, hanem – Pascal Gondolataihoz hasonlóan – feljegyzések, gondolatok formájában. Alapkérdése, az Isten keresése, a megtalálás lehetetlenségének tragikus tudata is egyezik náluk. A cél ugyanaz: megkeresni az emberi élet értelmét a családban, az igazságban, az otthonban, a mesterségben, a szeretetben, a boldogságban, a testvériségben, a szabadságban, az emberi közösségben. A lényeg: veszendő létünk elcserélése valamire, aminek értelme van. A hímzőrámájuk felett vakoskodó asszonyok gyönyörű, Isten házát ékesítő hímzett terítőkre cserélik el magukat, a gyermekét ápoló anya egy édes mosolyra, a szegkovács meg a deszkát fűrészelő asztalos hajóra, az építész templomra, az uralkodó népe boldogságára. Mindenkinek megadatik a csere lehetősége: az élet elpusztulhat, de amit másokért alkottunk, az megmarad. Az elcserélődés a mesterségben, mások, a közösség szolgálatában: minduntalan visszatérő témája a Citadellának, de egyúttal alapgondolata Saint-Exupéry egész írói működésének is.
Arra kérjük tehát az olvasót, hogy a Citadellát ne tekintse kész műnek, s főleg ne folyamatos olvasmánynak. Lásson benne gondolatgyűjteményt, s ha részletekben, breviárium-szerűen olvassa, rengeteg szépséget fog benne felfedezni, és eltörölhetetlen, megragadó költőiségű képekbe sűrítve maradnak meg benne a moralista író elmélkedései életről, halálról, a dolgok értelméről.