Almárium
Lazi Könyvkiadó 2006, Szeged
Szerkesztő: Bányász Banas István
,,Elfelejtjük, hogy emberek mennek el mellőlünk - örökre -, elfelejtjük az élet árkait, hová belehullott egy-egy szív, aki szeretett bennünket; mindent elfelejtünk - de a jó könyvet éppen úgy nem felejtjük el, mint magunkat."
Orvosságos könyv? Valami olyasmi. Rövid szövegekből szőtt, őszinte vallomás. Bármikor fellapozható barát. Olyan könyv, ami Fekete Istvánnak újabb olvasókat toboroz, de a régieknek is örömére szolgál.
Ajánló
Fekete István negyvenöt kötetének summája
A szorgalmasan publikáló, negyvenöt kötetes Fekete István életművét már hál' Istennek nem sorolja be az irodalomtörténet az ,,ifjúsági irodalom" polcra.
A gazdag lelki életű szerző az ötvenes években csak a megtűrt vallási lapokban kaphatott lehetőséget, aztán a kádári rendszer olvadása avatta az erdők, mezők, vizek szakértő mesélőjévé, állatregényein nemzedékek nőttek fel. Magam is.
Fekete István jogutódja vállalta a feladatot, hogy az irdatlan könyvhalmazból kirostálja azt, amit jobb híján életfilozófiának nevezünk, s ama divatos füveskönyv elnevezést kapta a karcsú kötet.
A Micimackót is lehet a taoizmus bölcseleteként olvasni, a Biblia sem más, mint Isten szerelmeslevele, s a wittgensteini traktátus is csak egy anderseni részlete a Rendíthetetlen ólomkatonának, s nem árt megszívlelni korunk nagy gondolkodójának, a haldokló Puskásnak (a Real Madrid legendás játékosának, Di Stefano csapattársának) tömör életsummázatát: ,,Akkor is egyenesen kell rúgni, még ha gömbölyű is."
Örömmel olvasom Fekete István sorait, békéről, szerelemről, könyvekről, a régi faluk csendjéről.
Következzék itt egy rövid szemle.
Elfelejtjük, hogy emberek mennek el mellőlünk - örökre -, elfelejtjük az élet árkait, hová belehullott egy-egy szív, aki szeretett bennünket - de a jó könyvet éppen úgy nem felejtjük el, mint magunkat.
A magány is - mint minden más -, csak addig csábító, amíg nem kényszer. Ahhoz, hogy az ember vidám gyalogos legyen, okvetlen szükséges egy pár jó ló vagy autó a háttérben, s ahhoz, hogy vidám magányban éljen, okvetlen szükséges a lehetősége, hogy akkor lép ki belőle, amikor akar.
Ha az élet csupa lakodalom lenne, egy hét múlva már fejszével verné széjjel az ember.
Az ember egy millimétert sem változott, mióta Krisztus Urunk a földön járt.
Ő is meggyógyított tíz leprást, de csak egy jött vissza megköszönni.
A házak és emberek elmúlnak, de az őszi mezők egyformák maradnak, akárhogy öröklik, mérik, művelik is őket az emberek. Ebből pedig nyilvánvaló, hogy nem az emberek bírják a földet, hanem a föld szolgái az emberek.
Minden pártból annyi az enyém, ami természetes, humánus, szociális, okos és valóság.
Fekete István füveskönyve
Lazi Kiadó, Szeged, 2005
Kötött, 118 oldal, 1500 forint
Kerekes Tamás
2005. október 28. 05:35
http://www.papirusz.hu/cikkek/?id=2507
Ajánló
Tanácsokat adni nem annyira nehéz feladat mások gondjaiban, de hitelesen tenni azt sokkal nagyobb kihívást jelent. Talán a legmegbízhatóbb javaslat a saját példánk, az, ahogyan mi tettünk hasonló helyzetben, ahogy mi gondoltunk vagy éreztünk akkor, amikor bajban voltunk. Mégis, a szótlanul, néha bólintó hallgatások többet érnek bármilyen útmutatásnál, ha csak egyszerűen figyelünk valakire, ha neki szentelünk néhány percet, azzal segítünk a legtöbbet, esetleg még a magunk lelkivilágán is. Ez a könyv is ilyen. Nem kell hozzáfűzni semmit, csak meghallgatni azt, amit mesél. Nem nevel, nem javasol, csak fabulázik, és megkínál egy pohár borral, amiről egy egész élő legendát sző a gyertyafény mellett, majd betessékel az öreg ház vályogszagú falai közé, ahol csak a tücsök ciripelése vetekedik az óra koppantásaival. Nincsenek tiszta papíron született bölcseletek, csak verejtékkel és ráncolt homlokkal megélt tapasztalatok a lélekre írva, és csend, erdei csend, mint azt Fekete írásaiból megszokhattuk. Az ő világa ez, a nyugalom csermelye, az emlékek füstös illata, a magányos elmélkedések szeretetének rengetegei, az elsodort szavak dallamai. Valahogy itt nem számít semmi, sem az idő, sem a hely, csak az érzések, amelyek halhatatlanok és túlmutatnak minden kicsinyességen.
Megtaláltam valamit. Illetve felfedeztem inkább. Egy kis szobát az öreg házban, ahol engem vár csak a karosszék, és a gondolataim megpihenhetnek, amíg a könyvet a kezemben tartom. A vékony könyv egy életet ölel át, és szinte hihetetlen, hogy belefér. Olyan, mintha a székben ülve beláthatnám az egész világot, a sorok között meghallva a patak csörgedezését, a címekben meglátva a fák kérgének repedéseit, a könyv illatában pedig megérezve az ódon tiszteletét.
Nem is füveskönyv ez, hanem valami más, amitől nem gyógyulunk, hanem változunk, javulunk és érünk, megérünk arra, hogy magunkba láthassunk, és megtaláljuk a láthatatlan folyosót az ismeretlen felé.
Válogatta és összeállította: Bányász Banas István.
Zatykó Zoltán
2006. május 06.
http://www.potkave.hu/content/view/733/176/