Tíz szál gyertya
Lazi Könyvkiadó 2008, Szeged
Szerkesztő: Sánta Gábor
Életműsorozatunk legújabb kötete először 1947 őszén, vagyis „a fordulat évé”-ben látott napvilágot, és a következő esztendő márciusától már a második kiadása került a könyvesboltokba. E fokozott érdeklődés feltűnően ütközik a bírálók véleményével, akik mindenekelőtt az elmélyült társadalomábrázolást hiányolták a Tíz szál gyertyából, alapvető fogyatékosságnak tartva, ami pedig egy átgondolt teória következménye. A gyökeres változások inspirálta aktualitást keresték az elbeszélésekben, látszólag fel sem tételezve egy egészen másfajta időszerűséget. Nem ismerték fel vagy nem akarták-merték felhívni arra a tündéri realizmusra a figyelmet, amely nemcsak olyannak láttatja a világot, amilyen, hanem amilyennek lennie kellene. E sajátosság korábban is elbizonytalanította Fekete István kritikusait, a fordulat évében azonban már egyenesen elfogadhatatlanná tette.
Az évtized első felének világháborús zaklatottsága után és az erőszakos politikai-társadalmi változtatások elszenvedőjeként Fekete István a hit és a szeretet megtartó erejére kívánt emlékeztetni a Tíz szál gyertya elbeszéléseiben. Nem a múltat, hanem a magánélet hol fájdalmas, hol örömteli pillanatait idealizálta a privát szféra módszeres és mind hatékonyabb ellenőrzése idején.
A különösen kedvelt Gárdonyitól és Bársony Istvántól egyaránt örökölt mintának megfelelően az író egy lehetséges esztendő március közepétől december közepéig tartó hónapjaihoz kötve fűzte egymáshoz a kötet elbeszéléseit. Az addig következetesen hónap-, illetve évszakváltó kronológia ívét a nyolcadik gyertya története töri meg. Ez ugyanis nem elbeszélés a tündéri realizmus jegyében, hanem egy valóságos ostromnapló kötetbe illesztett részlete.
A budapesti harcok és az azt követő változások igazolták Fekete István félelmeit. A hazai kultúrát is egyre inkább a saját szándékai szerint átpolitizáló hatalom elutasította a hivatalos irányvonallal összeegyeztethetetlen – leplezetlenül keresztény szemléletű és erkölcsiségű – értékrendjét. Korszerűtlennek bélyegezték, és ezért a megváltozott világban érdektelennek.
S ehhez a Tíz szál gyertya ürügy lehetett, hiszen a fordulat évében Fekete István fel-fellobbanó gyertyákról írt, amelyek „imbolygó, puha fénye távoli naptárakra és boldogabb emberekre világít”.
Ajánló
Tíz szál gyertya. Megtévesztő cím. Megtévesztő, ahogy megtévesztők a látszólagos fejezetek, és az volt az eredeti műfaji meghatározás, a regény is. Pedig a kötet nem regény; inkább nevezhető novellafűzérnek, amit kizárólag a Lakos-féle vegyeskereskedésben vásárolt gyertyák – szám szerint kilenc – „alakja” köt egybe.
Mert az első és az utolsó novellában egyazon gyertya szerepel. Ugyanaz a gyertya világít Tóbiás János keresztelőjén és halálos ágyánál. Az élet két végső szakasza-pillanata, a születés és a halál közé beillesztett nyolc írás pedig az emberi lét stációit követi nyomon, s mindegyiknél ott lobog egy kíváncsi gyertyaláng.
A gyertyák ugyanis nem teljesen passzív szereplői a novelláknak. Többnyire megfigyelők, szemtanúk, melyek éppúgy a Fekete Istvánra jellemző metaforák és megszemélyesítések részei, mint a fű, a szél, az eső és a természet egyéb megnyilvánulásai. Alig akad olyan leíró bekezdés ugyanis, melyben ne találkozhatnánk az eleven környezet és az emberi világ költői képekbe sűrített összemosódásával, egymásba olvadásával.
Még inkább jellemző azonban a szerző itt is teljes valójában megjelenő írásművészetére az a naivnak is nevezhető optimizmus, életigenlés és -elfogadás, ami leginkább a mélyen vallásos emberek sajátja. Fekete István e kötetbe készült novellái gyengéd és szépséggel teli karcolatok és vallomások udvarlásról, borozgatásról, különféle emberi kapcsolatokról, sőt egy esetben a háború borzalmairól.
Ám még ebben, a kötetben szereplő legszemélyesebb és egyben legmegrázóbb írásban is, mely egy valódi ostromnapló stilizált, irodalmiasított részlete, a hit dominál, és a racionális fejjel kizárólag reménytelennek ítélhető körülmények ellenére is megmarad a remény.
Ez az a novella, amiért önmagában érdemes elolvasni a kötet megjelenése után hamarosan mellőzésre ítélt Fekete István Tíz szál gyertyáját.
Hiszen az 1946 után előbb tiltólistára, 1949-től pedig hosszú ideig teljesen ellehetetlenített helyzetbe került szerző egyfajta, akkoriban – a szocialista gondolkodás erőszakolt térnyerésekor – károsnak titulált konzervativizmus képviselője volt, aki a villanyvilágításnál sokkal többre becsülte a kötet címadójául választott, sorra csonkig égő gyertyákat, melyek valóban egy letűnő korszak utolsó jelképei - és melyek éppúgy testesíthetik meg a paraszti-polgári világ emlékezetét, mint a templomok áhítatos, meghitt hangulatát.
Galamb Zoltán
2009. február 22.
http://www.ekultura.hu:80/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2009-02-22/fekete-istvan-tiz-szal-gyertya