Juhász Gyula

Szakállszárító

Lazi Könyvkiadó 2004, Szeged

Szerkesztő: Bányász István

,,Ol­vas­ha­tod P­la­tónt és A­risz­to­te­lészt, Szent Á­gos­tont és Ta­mást, Des­car­tes-ot és S­pi­no­zát, Kan­tot és Scho­pe­na­u­ert, a vi­lág lé­nye­gét és az é­let ér­tel­mét még­is in­kább é­rez­te­ti ve­led egy har­mat­csepp a vi­rá­gon és egy könny­csepp a szem­ben."

A Sze­ged be­til­tá­sa u­tán 1925. má­jus 17-én új­ra in­dult a Dél­ma­gyar­or­szág. El­ső szá­má­ban je­lent­ke­zett e­lő­o­ször a köl­tő ,,­Sza­káll­szá­rí­tó" cí­mű ro­va­tá­val, me­lyet az­u­tán 1929 feb­ru­ár­já­ig írt. E­le­in­te csu­pán a­fo­riz­má­kat kö­zölt e ro­vat­ban, i­dő­vel más jel­le­gű í­rá­so­kat, el­mél­ke­dé­se­ket, oly­kor egy­-egy ön­ál­ló cik­ket is. A ,,­sza­káll­szá­rí­tó" szó­ról ma­ga a köl­tő mond­ja el­, hogy a ti­szán­tú­li nép­nyelv­ben a ház e­lőt­ti kis­pa­dot hív­ták így, a­hol az ö­re­gek süt­tet­ték ma­gu­kat a nap­pal, s csön­de­sen el­pi­pál­gat­tak, tű­nőd­vén, be­szél­get­vén, böl­csel­ked­vén.