Az Isztambuli Hadiút
Történelmi regény a tizenhetedik századból
Lazi Könyvkiadó 2016, Szeged
1607. A tizenöt éves háború véget ért. Bécs és Isztambul újra diplomáciai viszonyt létesít egymással. Váradi Tamás, a szerencsi helyőrség hadnagya látszólag egyszerű megbízatást kap. El kell kísérnie egy darabon néhány főrangú török rabot a királyi Magyarországról hódoltsági területre, és ott átadni őket a Dunán lefelé hajózó követeknek. A foglyokkal Törökországban raboskodó keresztényeket akarnak kiváltani.
Ám minden másképpen alakul, mint ahogy azt eltervezték. Német zsoldosok árulása miatt a konvojt kifosztják, a kíséretet és a rabokat megölik. Csak ketten maradnak életben, a hadnagy és egy török fogoly.
Egy katonának kötelessége, hogy a parancsot teljesítse, és Váradi nem tétovázik. Elindul a rabbal, egyenesen Isztambulba. Végig a pusztasággá vált Hódoltságon, az egykori Szerbián és Bolgárországon keresztül. Szilaj marhákat terelő hajcsárok, dezertált szpáhik, önkényeskedő janicsárok, Mekkába igyekvő zarándokok, kalózok és kerengő dervisek keresztezik útjukat. Latrok és igazak.
Két ember. Egy keresztény és egy muzulmán. Egyik a kard embere, a másik a szellemé. Egyik fehér, a másik fekete.
Elérik-e utazásuk célját? Megtalálják-e a kiváltani szánt magyar rabot?
Vajon hol a vége az Isztambuli Hadiútnak? Lehet, hogy ez az utazás sokkal messzebbre visz, mint azt ők gondolták?
„…AZ ÍRÁS NEM MÁS, MINT SZENVEDÉLYBŐL ŰZÖTT GÁLYARABSÁG…”
(rukkola.hu)
Kedves Balogh Gábor, köszöntöm Önt a Rukkola olvasóinak nevében. Könyve olvasása közben azt tapasztaltam, hogy kalandokon keresztül ívelő lélek-fejlődéstörténeti művet tartok a kezemben. Egyszerre tanít és mesél, majdnem áthallással napjaink történéseibe: ne ítélj azonnal, ismerd meg ellenfeledet, ha kell, tanulj tőle. Akarja egy kicsit tanítani a jelen emberét is?
Vajon tanítható -e a ma embere irodalmi művek által? Nekem vannak kétségeim. A jelen embere – tisztelet a kivételnek – a kommerszen szocializálódott, tudását a nyakába ömlő információáradatból úgy szerzi, hogy kimazsolázza közülük a neki tetszőt. Pimaszul magabiztos, és közben nem tud semmit. Tőle azt elvárni, hogy tanuljon egy könyvből, már-már lehetetlen küldetés. Bár ha hajlandó kezébe venni könyvet, a remény még él. Nem kell, hogy tanuljon belőle, elég volna az is, ha kicsit elgondolkodna… Mivel a regényt tíz évvel ezelőtt írtam, nem nagyon beszélhetünk direkt áthallásról. Abban meg a mai idők a ludasak, hogy az olvasó füle meghallani vél olyan utalásokat is, amelyek nem voltak az író szándékában. Sosem gondoltam volna például, hogy a kereszténység és az iszlám hazánkban újra ilyen közelségbe kerül egymáshoz. A másikat pedig valóban meg kell ismerni, mielőtt démont csinálunk belőle.
Kapott-e már az olvasóktól visszajelzéseket a művéről?
A visszajelzésekre magam is nagyon kíváncsi vagyok, de még annyira útja elején jár a regény, hogy erre még kicsit várnom kell. Az eddigi reakciók – melyekből még nincs túl sok – viszont engem is megleptek. Csak dicséretet kaptam.
Valóban létezett az Isztambuli hadiút?
Az Isztambuli Hadiút létezett, persze nevezhették Budai, Belgrádi, Szófiai Hadiútnak is. Kevés kivételtől eltekintve ezen vonult fel az oszmán haderő, ha Magyarország, vagy Bécs ellen indult. És ez volt az akkori idők fő kereskedelmi útvonala is.
Van-e valóságalapja a történetnek, vagy kitaláció?
A regénynek nincs valóságalapja, csupán eljátszottam a gondolattal, hogy mindez akár meg is történhetett. Talán húsz éve is van már, hogy először eszembe jutott ez a történet. Sokáig hurcoltam magamban, elfelejtettem, aztán megint előkerült az emlékezet valami eldugott fiókjából, és sokáig nem voltam biztos abban, hogy én ezt valaha meg fogom írni. Mikor aztán nagy levegőt véve elhatároztam, hogy belevágok életem első történelmi regényébe, vagy öt téma között toporogtam tanácstalanul. Csupán a véletlen műve, hogy erre esett a választásom.
Milyen források felhasználásával írta meg művét? Valóban volt Szerencsen a XVII. században Rákfogó utca és Csernahegyi-fogadó?
Valahogy úgy esett, hogy a legtöbb tényirodalmat a török korról találtam a könyvesboltokban, mikor a 80-as években elkezdtem lerakni saját kis könyvtáram alapjait. Tehát erről a korról tudok a legtöbbet. Adott volt tehát, hogy nekem nem 1848-ról, és nem a Spanyol örökösödési háborúról kell írnom, ha egyszer írni fogok. A legnagyobb segítséget Ungnád Dávid bécsi diplomatának és társainak útinaplói adták. Ezek nélkül aligha tudtam volna megírni a regényt. Korabeli történeti műveket olvastam át a Hódoltságról, Isztambulról. Az iszlámról sokat megtudtam Germanus Gyula könyveiből. Volt úgy, hogy telefonon felhívtam egy múzeumot, hogy megkérdezzek ezt-azt. Hogy volt-e Szerencsen Rákfogó utca és Csernahegyi-fogadó, azt viszont nem merném állítani.
A kötetben a nyers erő és az ész embere igyekszik kihozni a helyzetekből, amit csak lehet. Jól érzem, hogy civilként Ön az ész mellé teszi le a voksot?
Hát persze, hogy az ész mellé teszem le a voksot! Nem véletlen a régi közmondás, a „Többet ésszel, mint erővel.” Bár egyszerűbb jól odacsapni, az biztos. Csatákkal, háborúkkal meg lehet oldani vitákat, le lehet vezetni társadalmi feszültségeket, de minden háború után a béke következik, ott meg az észnek kell átvennie a terepet. Ha békeidőben a vezetők nem jól okoskodnak, akkor a békét bizony éppúgy el lehet veszíteni, mint a háborút. Nem kell túl messzire menni sem térben, sem időben, hogy erre példákat találjunk a történelemben.
Mivel foglalkozik, amikor nem ír?
Nem az írásból élek. De ez nem feltétlen baj. Azt hiszem, mindent jobb szenvedélyből csinálni, mint muszájból. Márpedig az írás nem más, mint szenvedélyből űzött gályarabság. Hát még ha ebből kéne megélni! Pénzügyi vonalon dolgozom, pontosabban valuta vétellel, eladással foglalkozom.
Van-e terve új könyv témájára?
Tervek, azok vannak. Kitartanak az elkövetkező 250-300 évre. Ott kell majd észnél lennem, hogy azokat válasszam ki közülük, amelyeket meg is tudok tisztességesen valósítani. Jelenleg is dolgozom egy regényen. Úgy készül, akár a Luca-szék. Tudtam, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, de hogy ennyire…Történelem, lélektan és még sok minden más. Rengeteg szereplő, helyszín, több idősík. Magam sem tudom még, hogy fogok én ebből kimászni.
Köszönöm szépen a beszélgetést!