Dunántúli végeken II. – A tél fiai
Lazi Könyvkiadó 2015, Szeged
A török időket megelevenítő regénytrilógiájában Jankovich Ferenc több mint száz év eseményeit dolgozta fel: az 1550-es évek végétől 1664-ig.
A történelmi hitelességre törekvő, izgalmas, romantikus fordulatokban bővelkedő regényekben nemcsak a kor kiemelkedő hadvezéreinek, legendás „törökverőinek” harcai elevenednek meg, hanem megismerheti az olvasó a végvári katonák, a falvakban nyomorgó, töröknek, német zsoldosnak, haramiáknak kiszolgáltatott egyszerű nép életét is.
A korszak mindmegannyi jellegzetessége helyet kap a történetekben: a végvári vitézek hétköznapjai, hadiportyák, cselvetések izgalmas megjelenítése, az akkori kémek, a pribékek „munkálkodása”, a hadi kótyavetyék, a vásárok leírása, de a végvárakban élő főúri családok élete sem marad ki a cselekményből. A szerelmi történeteket – főúri családok és szegény emberek magánéletét egyaránt – élénk színekkel festi a szerző. A regényeknek igazi korabeli levegője van, az író a jellemző adatok és tények, a szokások, a tárgyi világ hitelt adó gazdagságát vonultatja fel.
A tél fiai a 16–17. század fordulójának krónikájaként magába foglalja a tizenöt éves háború történéseit is, melyben a Habsburg Monarchia és az Oszmán Birodalom erői csaptak össze a Magyar Királyság és mellékhadszíntérként Erdély területén. Az első kötetben már feltűnt legendás vitéz, Huszár Péter, pápai huszárkapitány és félelmet nem ismerő katonái merész rajtaütéseikkel, portyázásaikkal állandóan gyengítik a török erejét. A bravúros huszártettek közben megdöbbentő korkép elevenedik meg az olvasó előtt: a császári zsoldosok, harácsoló törökök, haramiák, mohó földesurak, járványok és éhínség sújtotta nép élete, a bécsi udvar magyarellenes politikája, a végvárak és védőik kiszolgáltatottsága, a protestánsok és katolikusok ellentéte, egyszóval a 16. századi magyar valóság teljes képe.
„…ÚJRA FEL KELL ŐKET FEDEZNI…”
(ekultura.hu)
Versekkel indult a pályája a harmincas években, s történelmi regényekkel és regénytrilógiákkal ért véget 1971-ben: Jankovich Ferenc különleges szerzője a magyar irodalomnak. A Lazi Kiadó nemrég jelentette meg Dunántúli végeken című regénytrilógiáját, amely az 1500-as és 1600-as évek Magyarországát mutatja be.
Az 1907-es születésű Jankovich már fiatalon nagy tehetséget árult el. Miközben magyar-francia szakon végzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen, tagja volt az Eötvös Kollégiumnak, majd két évet végzett Franciaországban a Sorbonne-on és az École Normale Supérieure-ben. Ezután azonban látogatni kezdte a Zeneakadémiát is, szerkesztette a Magyar Dal című folyóiratot, s érdeklődése a versek felől egyre inkább a zene felé fordult. (Tisztelői feljegyezték, hogy rengeteg nép- és műdalt ismert, s élete végéig igaz szépséggel és szívesen énekelt baráti társaságban.) Sokat publikált a Nyugatban (kétszer megkapta a Baumgarten-díjat is), közben azonban a KALOT-hoz is kötődött: szívesen tartott órákat a vidék felemeléséért szervezett népfőiskolákon. Ez a felelősségtudat közelítette a második világháború után a népi kollégiumok mozgalmához: sokan talán még mindig azért emlékeznek a nevére, mert a reményeket és vágyakat megfogalmazó induló szövege, a Rákosi-korszakban betiltott Sej, a mi lobogónkat fényes szelek fújják kezdetű dal az ő szerzeménye volt.
A diktatúra azonban többé-kevésbé belé is évtizedre beléfojtotta a szót. Ekkor talált rá, versek helyett, a történelmi regények írásának ízére. Bár korábban is adott már ki prózai művet, a Dunántúli végeken első kötete, a Hulló csillagok volt az első igazi történelmi munkája, amely először 1951-ben jelent meg. Nemsokára követte a második rész, A tél fiai (1953-ban), majd a sorozat egy már kissé megváltozott világban, 1960-ban zárult le a Hídégetéssel, amely saját korában is szerény szépirodalmi siker volt, az olvasók körében pedig azonnal hívekre talált. Jankovich ezután sokat és sokfélét publikált még: visszatért a költészethez, s beérett kötetekkel zárta le ezt a pályaívét, de írt ifjúsági regényt, drámát, önéletrajzi regényt és műfordítással is foglalkozott. Nemzedékeken át mégis történelmiregény-szerzői munkássága bizonyult maradandónak: kötetei, mint a Világverő Mátyás király-trilógia darabjai, sokak könyvtárának kedvvel forgatott darabjai voltak még a nyolcvanas-kilencvenes években is.
Azóta azonban mintha kissé elfelejtettük volna. Ezért tetszik nagyon, hogy a Lazi beillesztette a történelemről szóló regénysorozatába a Dunántúli végekent. Magyarország török korának regényes bemutatása nemcsak a török ellen küzdő országrész hőseit (Thury Györgyöt, Zrínyi Miklóst vagy a második regény huszárkapitány főszereplőjét) ismerteti meg az olvasóval, de szuggesztív képet rajzol a három részre szakadt ország északi-nyugati, vagyis „királyi” feléről is. A két 1945 előtti regényszerző, Harsányi Zsolt és Surányi Miklós, valamint az abszolút kortárs Benkő László után immár a huszadik század második felének történelmiregény-irodalma is megjelenik a Lazinál: amit azért tartok fontosnak, mert Jankovich e három regénye mutatja, hogy akkor is, ott is lehetett maradandó és jó történelmi munkát alkotni. Csak újra fel kell őket fedezni.
Bár a Dunántúli végeken tulajdonképpen a Rákosi-korszak terméke, nem a korára vall. Az emberi értékek, az örökszép romantika és a nemzeti történelemszemlélet mellett tette le a voksát hatvanöt évvel ezelőtt és ma is. Érdemes megismerni.
Baranyi Katalin
2016. április 7.