Viharlovasok III. - Aranyasszony
Történelmi regény a kalandozások korából
Lazi Könyvkiadó 2014, Szeged
RÉSZLET A KÖNYVBŐL: OLVASSON BELE!
Folytatódik Táltosfia családjának és barátainak története. A történelem órájának mutatója a 930-as években poroszkál, abban a korban, amelyet – némileg tévesen! – a történészek egyszerűen csak a kalandozások koraként említenek.
A magyar törzsszövetség szállásterülete most már biztos határokkal kerített és óvott, de a mélyben valami készülőben van. A Nyugat megismerte a magyarok harci erejét és stratégiáját, s igyekszik felkészülni ellene. Míg egyik oldalról arra kérik a magyar törzsszövetséget, hogy némely nyugat-európai kiskirály oldalán jó pénzért és zsákmányért beavatkozzék, a másik oldal fegyverkezni kezd ellene.
A magyarok ennek ellenére a következő esztendőben egészen Konstantinápolyig vágtatnak, súlyos vereséget mérve a bizánci haderőre, ráadásul az al-dunai besenyőkkel szövetségben, akikkel előtte nem volt felhőtlen a viszonyuk. Bizánc kilenc esztendőn át súlyos sarcot fizet a törzsszövetségnek. Itália felé is rendszeresek a zsákmányszerző hadjáratok. Eleinknek egy nagyobb egysége a mai Spanyolország területére is behatol. A korabeli mór történetírók munkáikban részletesen beszámolnak erről a hadjáratról.
Valami azonban még sincs rendjén idehaza. Békétlenkednek a törzsek, és a törzsfők egymásnak feszülnek. Az eseményekben fontos szerepet játszik egy asszony, Lelle, akit csak Aranyasszonynak hívnak, és akit csodás képességekkel áldott meg a Világügyelő: érzi a jövendőt. Egyre többen hisznek neki, a közrendűektől kezdve a tekintélyes vezérekig…
Valami készülőben van… Fajsz vezér és Bulcsú horka fejében megszületik a gondolat: nem lenne haszontalan, ha a távolabbi politikai célok érdekében a magyarok a bizánci kereszténység felé közelítenének…
A történet A táltos fia és A vér törvénye folytatása, és a Porladó szövetség előzménye.l.
„A KÖNYV IZGALMAS ÚTRA VEZET…”
(ekultura.hu)
Ha valaki jó történelmi regényt szeretne olvasni, előbb-utóbb el kell hogy jusson Benkő László könyveihez. A szerző fáradhatatlan fantáziával, színes mesélőkedvvel és merész téma- és szereplőválasztások sorozatával írja műveit, s lassanként már a teljes magyar előidőt regényformába öntötte a honfoglalástól a kalandozásokig.
Legújabb regénye a Viharlovasok című sorozatának harmadik kötete, amely a titokzatos Aranyasszony címet kapta. Mivel ezek a könyvek a magyar történelem alig feldolgozott időszakával, a letelepedés, kalandozás korával foglalkoznak, rengeteg titkot rejthetnek az olvasó számára. Benkő László ezzel újszerű és nehéz feladatot ad magának: ám tökéletesen megfelel az elvárásoknak.
Ha ugyanis az ember – mondjuk – Szent Istvánról vagy Hunyadi Mátyásról olvas könyvet, már biztosan vannak elképzelései, alapismeretei a korról és a személyekről, sőt, talán megvan a maga szubjektív képe is a főszereplőkről. Így az új történetet egy viszonyrendszerben fogja szeretni vagy elutasítani, mondván: igen, ez tetszik, épp ezt vártam, vagy: én egyáltalán nem így képzeltem, de tényleg, ilyen is lehetett. Ezzel szemben Benkő vállalja, hogy olyan eseményekről ír, amelyeket modern történelmiregény-író még egyáltalán nem dolgozott fel, sőt, a történettudomány is inkább csak az utóbbi évtizedben fogalmazta meg azokat az alapvető állításokat, amelyre a regény felépülhet. Ez jó dolog egy szerző számára, hiszen nincs izgalmasabb, mint járatlan úton járni. Ám felmerülhet a kérdés: elég izgalmasan sikerül-e történetet teremteni az ismeretlenből? Elég szeretni- vagy gyűlölnivalók, izgalmasan jellemzettek lesznek-e a hősök, akikről még senki sem hallott korábban?
Az Aranyasszony esetében azonban a válasz e kérdésekre egy nagybetűs igen. A könyv ugyanis teljesen ismeretlen világokon vezeti át olvasóját: megismerhetjük belőle a magyarság 931 és 942 közötti életét, csatáit, szövetségeseit és ellenfeleit, vezetőinek vitáit, az egész nép sorsválasztásait. És mindezt lebilincselő, fordulatos, izgalmas formában, olyan cselekemény folyamán, amellyel Bizánctól egészen a mór Spanyolföldig kalandozhatunk együtt őseinkkel. A mű főszereplői pedig olyanok, akiket nehéz elfelejteni. Bátor, kalandvágyó, mégis hazaszerető vitézek. Önálló útjukat kereső, okos, harcos asszonyok. Tépelődő, ügyetlen vagy bölcs és megfontolt vezetők. Jók, akikből az irigység és a reménytelenség szörnyeteget csinál. Rosszak, akiknek önfeláldozással még van alkalmuk jóvátenni bűneiket. Az én kedvenc szereplőm talán a címben szereplő Aranyasszony, Lelle volt. Nagyon is el tudom képzelni ezt az erős, okos, igazi egyéniség nőt, aki a férfiak világában szinte egyedüliként próbál segíteni, közvetíteni, szerepet játszani abban, hogy a mogyeri nép ne vesszen el. De ugyanígy megszerettem végül a kalifát is, aki kimondja a bölcs szavakat „Az a nép, amelyik erős, csak félig tekintheti magát győztesnek. De igazán csak az nyerhet, amelyik nincs híján az alkalmazkodásnak. Aki képes átlépni a maga korlátain, kicsinyes elvein, és hajlandó befogadni azt, amit mások egyszer már kitaláltak előtte.” Vajon igaza van-e?
A könyv izgalmas útra vezet, s talán a legkülönösebb pontnál marad abba: amikor a magyarok fejedelmei végre a kereszténység felé kívánnak fordulni. Ez azonban annak keleti, bizánci fajtája… Közben azonban két csodálatos szerelmi történet is eléri a maga szomorú és vidám végét. Megéri tehát elolvasni a Viharlovasok következő kötetét is: remélem, nemsokára megjelenik.
Baranyi Katalin
2014. augusztus 14.