A Keleti- és a Déli-Kárpátokban
Vadásznapló
A szerző 82 eredeti fényképével
Lazi Könyvkiadó 2009, Szeged
RÉSZLET A KÖNYBŐL: OLVASSON BELE!
Nadler Herbert vadászattal és vadgazdálkodással akkor kezdett el foglalkozni, amikor 1905-ben gróf Batthyány Ervin Vas megyei földbirtokosnál személyi titkár, majd számtartó lett. Itt szerzett ismereteit, tapasztalatait még jobban elmélyítették azok az évek, amikor Erdélyben, a Kárpátokban, Felső-Magyarországon, Zólyom környékén vadászterületeket vett bérbe, és idejének legnagyobb részét ezeken az ember által alig látogatott tájakon töltötte. Ezt követően kezdték őt cikkei nyomán szaktekintélyként elismerni. 1925-ben felkérték a Nemzeti Vadászati Védegylet trófeakiállításának megszervezésére. Az ezt követő évek során dolgozta ki az ún. Nadler-féle képletet, amely egységes bírálati rendszert teremtett, és mai napig ez a trófeák elbírálásának az alapja.
1929-től a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója, 1930-tól A Természet című folyóirat főszerkesztője. Számos publikációja és könyve jelent meg élete során, naplóit és feljegyzéseit a Mezőgazdasági Múzeum, gazdag vadászati hagyatékát pedig a Nemzeti Múzeum őrzi. Saját bevallása szerint számára a vadászat "nem sport, hanem mesterség, tanulmány, feladatok megoldása elmerülés, vigasz, gyógyír, kárpótlás és erőforrás volt".
E vadásznaplóját 1936 szeptemberétől datálja, utolsó bejegyzése pedig 1938 szeptembere, vagyis két év történéseit mutatja be ez a könyv, amelyet a szerző 82 eredeti fényképe illusztrál.
Ajanló
A Lazi Könyvkiadó szemlátomást elhatározta a manapság ismeretlen, a maguk idejében azonban jóhírű vadászírók műveinek újrakiadását. A so-rozat nemrégiben megjelent darabja Nadler Herbert könyve, ami magyarul utoljára 2002-ben, első ízben viszont 1943-ban jelent meg.
Nadlerről annyit illik tudni, hogy sok éven át a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója volt, a vadászok körében pedig a szarvasagancs bírálati rendszeréről ismert (ami helyett ugyan később egy másik szisztémát vezettek be világszerte, de idehaza állítólag még mindig használatos).
Ebben a könyvében az 1936 és 1938 között a Keleti- és a Déli-Kárpátokban tett vadászati célú utazásairól számol be, melynek során főként szarvasokat ejtett el.
A naplóbejegyzései alapján összeállított könyv több szempontból is érdekes. Egyrészt érdekes olvasmány az elismert szaktekintély vadász-technikáinak leírása, másrészt újfent bebizonyosodik, hogy a vadászathoz szerencsére is szükség van. Hihetetlen mennyiségű „üresjárat”, hajnali fagyoskodás, bőrig ázás jut egy-egy említésre méltó trófeára.
Dícséretére legyen mondva, kétes esetekben nem lő, hanem inkább kivár - még akkor is, ha ez esetleg a zsákmány elillanásával jár. Ez persze részben annak köszönhető, hogy az esetek egy részében meghatározott számú vad kilövésére volt lehetősége, így kényszerből kellett válogatnia.
Az is érdekes, hogy többet ír a tájról, az erdőkről, az állatokról, mint az emberekről. Politikával egyáltalán nem foglalkozik, a román király is csak azért kerül szóba, mert egy rövid vizitre meghívta magához a nemzetközi szaktekintélyt.
Amit személy szerint hiányolok a könyvből, az nem más, mint a humor. Amíg Széchenyi Zsigmond nem rest egy-egy viccesebb jelenetet papírra vetni, addig itt bizony az elejétől a végéig komoly a hangulat. Ez részben a napló-szerű jellegnek is köszönhető, hiszen a kötet a korabeli naplóbejegyzések alapján, később íródott.
Ezen azonban sopánkodni kár, hiszen Nadler egyszerűen más személyiség, mint Széchenyi vagy Fekete, viszont élményei, tapasztalatai máig érdekesek, kivált, mert számára a vadászat – de ezt inkább mondja el ő maga: „Ezt megtoldom azzal, hogy nekem a vadászat – ezen a szón nem a puskázás mulatságát értem - nem sport, hanem mesterség, tanulmány, feladatok megoldása, elmerülés, ezenfelül pedig egész életemben vigasz, gyógyír, kárpótlás és erőforrás volt. Átsegített bánatos, fájdalmas időkön, megerősített a közélet sanyarúságait elviselni."
Galgóczi Tamás
2010. március 4.