Catharine
Lazi Könyvkiadó 2006, Szeged
Fordító: Barcza Gerda
Jane Austen irodalmi hagyatékában jó néhány, a későbbi zsenialitást megcsillantó gyöngyszem maradt. E mulatságos, rövid írások is híven tükrözik, hogy írójuk élénken érdeklődött a regény műfaja iránt: kifigurázta a cselekményt, a szokványos jellemeket, a stílust és a nyelvezetet. A szereplők könnyedek, jókedvűek, szemtelenek és odaadóan rajonganak tulajdon személyükért.
A címadó Catharine, avagy a lugas Jane Austen íróvá érésének meghatározó mérföldköve, és igényes kísérlet a komoly nagyregény megírására. A Frederic és Elfrida igazából a hagyományos regényműfaj és a bonyolult illemszabályok „gyorstalpaló” tanfolyama. A Jack és Alice egy iszákos, az Evelyn egy falánk hősnőt mutat be, a Henry és Eliza pedig a feje tetejére állítja a megszokott regényhős történetét. A szépséges Cassandra a szentimentális regény paródiája, míg az Amelia Webster című levélregény huncut karikatúrája a leánytestvérek közötti versengésnek.
Austen ezeken a történeteken, és még további rövid, gyakran befejezetlen műveken keresztül mutatja be, miként vélekedik a nevetségességről az életben és a regényekben - s mindezt rendkívül szórakoztatóan teszi.
Ajánló
Elsőként talán azt kell leszögeznem, hogy számomra rettentően szórakoztató és mulatságos írásokat rejtett ez a könyv. Miközben hazafelé tartottam – és az egyik vasútállomáson várakoztam arra, hogy megérkezzen a vonatom – többször hangosan felnevettem a peronon tartózkodó sorstársaim legnagyobb megrökönyödésére.
Ez a „válogatásregény” bőségesen kárpótolt az Emma miatt, amiből hiányoltam a Büszkeség és balítéletben fellelhető humort. Sokkalta könnyedebb olvasmánnyá tudta vele tenni az írónő a regényt. Azért a másodikként említett Büszkeség és balítélet sem bővelkedik ugyan humorban – lévén az apa ritkán jut csak szóhoz, de amikor megszólal az „nagyon ott van” –, viszont ez a Catharine-ben bőségesen rendelkezésre áll.
Maga a Catharine avagy a lugas formailag is eléggé szokatlan. Ugyan egy rövid „nagyregény-kezdeményről” beszélhetünk, viszont tagolás nélkül, egybe íródott. Így aki nem szokott Austenhez vagy a műfajhoz, az bizony sok mindenen elgondolkodhat e betűtenger láttán. Még én is – aki talán haladónak vagyok tekinthető a szerző tekintetében – kicsit megroggyantam e töménység láttám. Egy kis kitartással és szívóssággal – amely azt hiszem minden emberben ott szunnyad valahol, csak maximum lusta előkaparni felül lehet kerekedni e problémán.
A címadó regényben, akárcsak a szerző későbbi munkáiban, az angol vidék középosztályának élete áll a középpontban. Catharine-t szülei halála után a jómódú vidéki nagynéni nevelte fel. Hozzájuk érkezik látogatóba Camilla és szülei. Ezután viszonylag hamar Catharine és Camilla csipkelődése, rivalizálása, finoman árnyalt szópárbajai - melyek persze az etikettnek tökéletesen megfelelnek - kerülnek a középpontba.
A kötetben szereplő további írásművek – töredékek, színművek, vígjátékok, stb. közös jellemzője a rövidség és tömörség. Valamint persze a sajátságos humor, amelyről egyből a Monty Python-ra asszociáltam.
Bár nem vagyok irodalomtörténész, pláne nem az angol irodalomé, e rövidke írásművek alapján ki merem jelenteni, hogy több mint százötven évvel a Graham Chapman, John Cleese, Eric Idle, Terry Jones, Michael Palin, Terry Gilliam hatosfogat előtt már létezett velük egyenértékű abszurd angol humor. Elképesztő és egyben örömteli – számomra legalábbis –, hogy az 1800-as évek fordulóján egy nagy tudású angol lelkész nyolcadik gyermeke – aki ráadásul nő –, ilyen írásműveket alkosson. És ha a későbbi műveiben csökken, vagy teljesen el is tűnik ez a fajta „vidámságokozó”, átadva helyét egy sokkalta indirektebb társadalomkritikának, jó tudni, hogy a gyökerek ide nyúlnak vissza.
Mezei Attila
2007. március 16.