Nyirő József

Az én népem

Lazi Könyvkiadó 2005, Szeged

Zordonabbul és mégis megbékéltebben, megrázóbban és megnyugtatóbban még nem rajzolta meg soha senki a magyar kisebbségi élet sorsát, mint Nyirő József Az én népemben.
A regényben két világ feszül szembe egymással a két háború közötti Székelyföldön: a román jegyzők, csendőrök, szolgabírók és pópák uralma, amely mohón igyekszik elorozni mindent a székelyektől, és a mélységekben ott munkál az emberekben az ösztönös humánum, amely az ellenséget is emberszámba veszi, segíteni próbál rajta. A regény főhőse, Botár Béla, küszködő, megcsalt, meghurcolt református pap, havasi viharban indul annak a román szolgabírónak a keresésére, akinek személyes indokból a halálát kívánhatná. Elszerette a feleségét, a kétgyermekes papnét, és úri modora ellenére a legagyafúrtabb és legaljasabb módszereket veszi igénybe a pap elpusztítására. Botár Béla nem tehet másként, erre kötelezi a lelkiismerete, Isten parancsai, az emberi hagyomány. Olvashatjuk a regényt szerelmi történetnek.
Olvashatjuk költői vallomásnak az anyaföld iránt érzett szeretetről, a csak azért is helytállásról. De ott rémlik mindezek mögött a magyar tanítóból románná lett renegát emberi tragédiája is. Nyírő, a realista, érzékelteti, hogy milyen szörnyű nyomás nehezedik a tanítóra, valósággal az éhhalál elől menekül a románosodás csapdájába, de a román hatalomnak csak addig van szüksége a felajánlkozására, az ő románságára, amíg sikerül megszereznie a magyar iskolát, megsemmisíteni az anyanyelvű oktatást.
Az iskolájukból kiebrudalt magyar gyermekeknek nem marad más fegyverük, csak az imádság. Mondják a Miatyánkot, újra mondják, ebbe kapaszkodnak. A felnőttek másként válaszolnak az örökös kisemmizésre, megaláztatásra. Megszületik bennük és elmélyül a kisebbrendűségi érzés, mintha ez védelem lehetne a hatalommal szemben. A székely pap nem tud ebbe beletörődni, népmentő terveket melenget, ezek hívják ki ellene a román elnyomás bosszúját, és majdnem a halálba kergetik.
Ám ez a könyv mégsem gyűlöletre, hanem szeretetre tanít. Nyirő József elénk tárja a székely nép csalódások és megpróbáltatások ellenére is töretlen és törhetetlen hitét, amely a regény végén iskolaépítő kedvbe szökken, és biztosan mutatja az irányt a jövőbe.

Ajánló

A harmóniáról rég lemondott, szívszaggató nyomorban tengődő erdélyi magyar kisebbségi sorsról írta megrendítő regényét Nyírő József. A J. P. Morgan és Rockefeller századának is tekinthető huszadik századi időszakból a két világháború közti sínylődő, szegénységbe nyomorult székely falu élete a ,,vezértéma", a meghatározó mozzanat.
A regény központjában a magyar származású, református pap, Botár Béla küzdelme áll, családja, hivatása, egyházközsége megmentéséért. Az író laza szerkesztésű epikája siralmas emberi sorsok epizódját szövi a nyomorultul tengődő magyar faluban megismert szánalmas alakok, sorsok köré. A regény értékrétegei egymásra épülnek, egymást átszövik, kiegészítik egymást, és erre lehetőséget épp az előbb említett laza, epizodikus cselekményszerkesztés teremt lehetőséget. A regényben küszködő székely szegényparasztok, kisemberek lelki horizontjáról hiányzik a HOLNAP, ennek perspektíváját az iskola- nyelv-templom szentháromság tekintélyével, az ég irgalmával épp csak el nem bukó, tragikus hős, Botár Béla református pap mutatja meg.
Ha a szabadság a szükségszerűség belátása (Hegel), akkor a természettel, románokkal, szükséggel, ínséggel egyaránt védekező viszonyban élő székelyek soha nem voltak szabadabbak, mint a Nyírő által ábrázolt, két világháború közti Erdélyben. Egész nyomorúságos életük nem más, mint a szükségszerűség belátása, abban az értelemben, hogy soha nem volt totálisabb háború, mint ebben a totális békében.
Az elnyomottságot, vigasztalanságot a regény képi világa is tartalmazza, nemcsak a cselekményből bonthatjuk ki. A regény nyitósorai megteremtik a borzongató atmoszférát, amiből már csak az isteni kegyelem menthet ki.
,,A szél fújja a fenyők haját, és borzolja a tollat a templom gerincére szállott varjún. A fekete, vedlett toronyban sejtelmesen sírnak az ércvirágok, a harangok. A templom hegyen van, és őrzi a kicsi falut. Az apró székely házak némák, mint az egymás mellé tett kicsi, fehér koporsók."
A komor társadalomszemléletű író talán csak az Istentől kapott méltóságunkban hisz. Erre utal az epizód, mely azt ábrázolja, hogy a románok temetik el a területükön talált székely legényt és vigasztalják a sírjához vándorló édesanyát, s a másik, amikor a főhős a román szolgabíró keresésére indul a hóviharos ítéletidőben az erdőbe, noha az tönkretette a házasságát, fenyegeti a magyar iskola létét. Még jó, hogy Nyírő világképében van némi esély, hogy az irgalmatlan szegénységen és nemzetiségi torzsalkodásokon felülemelkedve győzhet a belénk plántált isteni szolidaritás.
Megdöbbentő regény.

Kerekes Tamás
2005. november 27.
http://www.folder.hu/cikkek.php?id=44

Könyvajánló

Az önéletrajz egy olyan témában, ami milliókat érint és érdekel, olyan olvasmányt ad a kezünkbe, ami által megbotránkozhatunk, ítélkezhetünk, vagy éppen másként láthatunk bizonyos dolgokat. Az elszántakat nehéz meggyőzni vagy eltántorítani, de elgondolkodtatni a szavak erejével, betekintést engedni az átélt és hiteles élmények kisugárzásával mindenképp. A hitelességet is éppen az adja meg, hogy az író nem egy szereplővel játszatja el az eseményeket, hanem a saját gondolatvilágával vetít elénk, ő szólal meg, ő éli meg, ő dönt. Mert könnyű egy álarc, egy név mögül bírálatot mondani, kijelenteni, megállapítani és leszögezni, hiszen úgy nincs felelősség, nem kell viselni a terhet, nem kérhet számon senki bennünket valónkban.
Nyirő a saját életét hozza elénk, az érzéseket, amelyekből a vallásba, Istenbe és az egyház mindenhatóságába vetett kételkedéseit tárja fel őszintén. Ez a kétkedés akkor válik igazán fokozottá, amikor jogot kap Isten nevében megbocsátani, elítélni, büntetni és jutalmazni. Van-e egy halandónak joga mindezekre?
Egy misztikus világ az, ahová vezet, az egyházi élet, a papnevelde mindennapjai hol taszítanak bennünket az íróval együtt, hol valóssá teszik az aszkéta és hittel teli élet későn érő gyümölcsét. Kérdések merültek fel bennem is. Valóban egy küldetésünk lenne, egy cél, amelyet elérni csak roppant nagy kitartással lehet? Valóban „megéri” hittel küzdeni a világ romlottsága, az emberek kicsinyessége és hálátlansága ellen? A főszereplő végigjárja az utat, és dönt velünk együtt.
Olvasás közben többször megnéztem a borítón lévő képet. Aztán rájöttem miért is vonzott vissza magához annyiszor a látvány. Az ellentét, amely belőle sugárzik, az egész regény alatt érezhető volt. Élet és halál, vágy és szenvedés, szabadság és rabság. Egy vékony vonal választ el ezektől a szélsőségektől bennünket, csupán egy lépés az egyik és a másik is. Csak a döntés nehéz, amely az irányt mutatja, azt az irányt, amerre indulni kell erővel és akarattal, és végig azzal a tudattal, hogy csak a végén dől el, jól döntöttünk-e. A lehetőség, amelyik előttünk áll, egyszeri, megismételhetetlen.
Egy útról szól a regény, egy olyan végeláthatatlan utazásról, amelyen magunk is keresztül megyünk több értelemben véve, és amelyik elkerülhetetlen sorsunk folyamán. Hiszen hinni sok mindenben lehet. Kitartani, remélni, álmodozni, szenvedni, megtörni vagy éppen újra teremtődni többször is, de, hogy melyikből mennyit kapunk-veszünk, nem csak rajtunk múlik.

Zatykó Zoltán
2006. 06. 29.
http://www.kozkincs.hu/node/1789964